tee-LÁ-too-MÁS ..mert rajzolni igenis jó!

6feb/100

Csend! Élet…

Végre szombat! Pattant ki a szemem 6:50kor. Összekészítettem mindent amire szükségem lesz a nap folyamán. Vetettem egy pillantást a héten készült rajzaimra, melyekkel az arányokat és a méreteket próbáltam magamba sulykolni. Jogosan merülhet fel a kérdés, h miért nincsenek fenn ezek a képek is. A válasz eccerű, nem itt van a helyük. Legfőképpen a fejemben és a kezemben van helye annak ami ezekre a "tanulmány" jellegű rajzokra került. Az eredmény úgyis látszani fog a következő képeken!

Legalábbis nagyon remélem, h látszani fog..

Ma is nagyon jó kedvvel bandulkoltam az Alkotás utca felé. Vettem egy rajzlapot, és felbandukoltam a 32-es terembe. Ahol már páran komoly "szakmai" beszélgetésbe melegedtek Gergővel. Kerestem egy szimpatikus bakot és egy rajztáblát majd egyedüliként leültem a csendélet elé. Voltak még geometriai alakzatok, amiket elsősorban felvételizők próbáltak magukévá tenni, illetve volt egy kedves, idős hölgy akiről a csapat másik fele portrét rajzolt.

Nekem a heti rajzolgatás meghozta az eredményét. Lényegesen hamarabb sikerült feldobálni az egyes darabokat, mint korábban és kifejezetten közel maradtam a valósághoz. Aztán belekezdtem a sötét üvegbe, majd ráeszméltem, h ezt újra és újra el fogom maszatolni a kezemmel.. Ezt még fejlesztgetnem kell! Aztán haladtam tovább és ez lett belőle: