Gondolatok…


…foglalkozzunk veluk!

March 15th, 2016 at 8:57

Nemzeti dal

Posted in: No Comment!

 A műfordító, George Szirtes a legismertebb és legelismertebb költő és műfordító, aki a magyar kultúrát tolmácsolja angolul. Pár szó még róla: „A Londontól mintegy kétórányi vonatútra fekvő kelet-angliai Wymondhamben él a határainkon túli kulturmisszió egyik kulcsfigurája: George Szirtes fordítja angolra többek között Madách Imre, Krúdy Gyula, Nemes Nagy Ágnes, Márai Sándor, Krasznahorkai László és Orbán Ottó műveit. Nagy-Britanniában azonban mégsem emiatt ismert a neve: a magyar származású, de angol nyelven író költő 2005-ben megkapta a T.S. Eliot-díjat, ami a szigetországban a legrangosabb kitüntetés, amit költőként kapni lehet, gyakorlatilag a Booker-díj megfelelője lírában.” (forrás: ORIGO)

Nemzeti dal National Song
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
On your feet now, Hungary calls you!
Now is the moment, nothing stalls you,
Shall we be slaves or men set free
That is the question, answer me!
By all the gods of Hungary
We hereby swear,
That we the yoke of slavery
No more shall wear.
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Slaves we have been to this hour,
Our forefathers who fell from power
Fell free and lived as free men will,
On land that was their own to till,
By all the gods of Hungary
We hereby swear,
That we the yoke of slavery
No more shall wear.
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Whoever now his life begrudges
Deserves his death with thieves and drudges,
For setting his own worthless hide
Above his country’s need and pride.
By all the gods of Hungary
We hereby swear,
That we the yoke of slavery
No more shall wear.
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
The sword shines brighter than the fetters
It is the finery of our betters,
Of slaves and fetters we grow bored.
Leap to my side, ancestral sword.
By all the gods of Hungary
We hereby swear,
That we the yoke of slavery
No more shall wear.
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy híréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Magyars, once more our name and story
Shall match our ancestors’ in glory
The centuries of shame and hurt
Can now be washed away like dirt.
By all the gods of Hungary
We hereby swear,
That we the yoke of slavery
No more shall wear.
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
And wheresoever we may perish
Grandchildren those graves shall cherish
Singing our praises in their prayers
To thank us that our names are theirs.
By all the gods of Hungary
We hereby swear,
That we the yoke of slavery
No more shall wear.
Írta: Petőfi Sándor Fordította: Szirtes György

 

This entry was posted on Tuesday, March 15th, 2016 at 8:57 and is filed under No Comment!. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.